MAC Újbuda – HC Kosice: 3-5
2018-12-07
HKM Zvolen-MAC Újbuda 17:00
2018-12-09
Összes

A tegnapi mérkőzésről még tartozunk egy Majoross Gergely értékeléssel és van jó néhány remek fotónk is.

Kedves szurkolóink.
A tegnapi mérkőzésről még tartozunk egy Majoross Gergely értékeléssel és van jó néhány remek fotónk is.
Vezetőedzőnk a szokott őszinteséggel foglalta össze a tegnap este történteket.
" Picit talán lassan lendültünk bele ebbe a mérkőzésbe és így tulajdonképpen egy egyéni hibának köszönhetően egy egygólos hátrányba kerültünk, minek következtében futottunk az eredmény után tulajdonképpen az egész mérkőzésen. Én azt hiszem. hogy a kezdeti nehézségek után az öt az öt elleni játékunkkal elégedettek lehetünk. Amint azt említettem a mérkőzés előtt is, hogy fontos lesz a speciális egységek szerepe ezen a mérkőzésen, sajnos így is lett és nem a mi javunkra döntötte el a tegnapi összecsapást. Nyilván egy kiváló csapattól szenvedtünk vereséget, mely nem érdemtelenül van az élbolyban a kezdetek óta, de mégis van egy kis hiányérzetünk."

Tegnap este két kedves ismerősnek is sikerült feledhetetlenné tenni az estéjét, legalábbis reméljük! Erősítésként villám igazoltunk egy 23-ik játékost, aki bár ezúttal nem került bevetésre, de ez minden bizonnyal csak a nagy stratéga vezetőedzőnk egy későbbi terve miatt fordulhatott elő. 😄 Paksi Gergely és válogatottan jó fej kollégái nap mint nap a legfinomabb ebéddel kényeztetik játékosainkat a Metropolitan étterem IP Westben, mindenre figyelve persze, amire kell, profi sportolókról lévén szó.
Hozzátéve azt a kis pluszt, ami valljuk csak be szépen, hogy megfizethetetlen: szeretettel, családtagként figyelnek rájuk, tudják kinek mi a kedvence- talán kicsit túl is kényeztetik a fiúkat- követik a meccseinket, mostanra már mindenki nevét is csukott szemmel fújják, mezszám bemondás után.😜 És ugye, mint azt írtam már, nagy titokban Gergő hatalmas hoki zseni, csak még nem fedezte fel senki eddig.😜

Az ünnepélyes korongbedobást a tegnapi mérkőzés előtt György Gábor végezhette el, aki Kassáról érkezett hozzánk. A HC Kosice szurkolója társaival együtt őszinte barátsággal fogadta csapatunk híveit novemberben, és nem tettek máshogyan a mieink sem tegnap. Mert a mi sportunk a jégkorong, és a mi sportunk ilyen: a tiszta versenyről és a barátságról szól.
Tegnap újra sikerült ezt bizonyítani. Mihalik Lali szabadnapot dolgozott össze magának, hogy Gáborral kicsit körbe turistáskodja Budapestet. Aki boldogan, de kicsit fáradtan mondta meccs végén, hogy ezért a napért aztán megérte a sok túlóra és kevés alvás!😜
Na, de nézzük inkább a képeket!

Hajrá MAC!

Fotó: Pórszász Áron, Koncsár Irma

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás