Ma ünnepli születésnapját Csapatunk egyik gólzsákja, Chris Bodó!
2019-08-05
Isten hozott, Chris Carlisle!
2019-08-07

Megjelent egy nagyon pozitív hangvételű interjú a szlovák médiában…

Kedves szurkolóink,
"Itt az idő, hogy magasabbra jussunk" címmel jelent meg egy nagyon pozitív hangvételű interjú a szlovák médiában, amit Matej Deraj készített vezetőedzőnkkel, Majoross Gergellyel, az egyik vezető sportújság számára. Mivel nem online, hanem a nyomtatott sajtóban hozták le a cikket, így csak ebben a formában tudjuk megmutatni az eredeti szöveget- köszönjük szépen Matejnek, aki megküldte, és kedves segítőnknek, Szpisák Ádámnak, a

ki lefordította. Ugyan nem szóról-szóra, de az interjúból kiderül, hogy a Csapat Július 29-én elkezdte a közös felkészülést az új szezonra, szó esik az augusztusi felkészülési mérkőzésekről is- és egyfajta érdekességként említi a KHL csapat elleni- a cikk megjelenése óta már lejátszott mérkőzést is.
Röviden összefoglalja a MAC Újbuda tavalyi szezonját, kiemelve azt, hogy a Miskolc legyőzésével történelmi tettet végrehajtva, első külföldi csapatként bejutottunk a rájátszásba, ahol szoros mérkőzéseket sikerült játszanunk a Zólyom csapatával. Mogyi elmondja, hogy az első körben való távozás miatt nem lehetünk feltétlenül elégedettek, de ez mutatja azt, hogy jó irányba haladunk. Az új szezonban pedig szeretnénk felülmúlni a tavalyi eredményünket, szeretnénk még magasabbra jutni. A cikk továbbá foglalkozik még a tavalyi szezon vége után távozó, illetve érkező játékosokkal is- külön kiemelve a csapathoz csatlakozó Tomáš Halászt és a visszatérő Tomáš Klempát is-, akiket csapaton belül a Hali és Klemps néven ismernek, neveznek. Az új szezonban ők is sokat hozzátehetnek a csapat játékához, ezt Mogyi is kiemelte az interjúban, elmondta ugyanis, hogy Klempa egy különleges srác és egy nagyon jó játékos, aki a csapat eddigi sikeriből már alaposan kivette a részét. A másik fontos mondanivalója vezetőedzőnknek az, hogy az érkező új játékosok mellett a fiatalok beépítése is fontos feladata lesz az idei szezonnak.

Hajrá MAC!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás