Dóczi Zsombor a 2021/2022-es szezonban is a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti!
2021-05-31
Viszlát Nagy Krisztián!
2021-06-05

Tóth Richárd a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti a 2021/2022-es szezonban!

Visszatérő korábbi játékosunk az utóbbi három szezont a Ferencvárosnál töltötte, ahol az első két évében nagyon korrekt számokat hozott: 41 meccsen 27 pontot (5 + 22), majd 39 meccsen 22 pontot szerzett (10 + 12), valamint a rájátszásban is kivette a részét a pontgyártásból.
Ehhez képest a legutóbbi szezonja kicsit szolidabbra sikerült, 35 mérkőzésen 4 gólt és 6 gólpassz került a neve mellé, ezzel az FTC tizenötödik legponterősebb játékosa volt (csatárok közül pedig a tizenegyedik), most először nem került be csapata top10-ébe.
A rájátszásban 11 mérkőzésen szerepelt és 1 gólt lőtt, gólpassza nem volt.
Vezetőedzőnket kérdeztem, miért esett a választása Ricsire.
" Amikor elkezdtük az edzősködést, akkor az Ő korosztálya volt az, amely az idősebbek közé tartozott- tehát az összes 96-os kénytelen volt egy-két 95-ös, 94-es srác miatt feljebb játszani.🙂 Ő akkor volt 16 éves.
Már akkor is látszott rajta, hogy mi az amiben nagyon jó tud lenni, és mi az ami különleges benne. Az akkori hiányosságaiból a legtöbbet már elhagyta, ledolgozta, a fejlődése pedig olyan szintre juttatta, hogy bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban is.
Nagyon boldoggá tesz az, hogy a következő évben újra együtt tudok dolgozni egy volt tanítványommal. Szerintem ez Ricsinek is jó kihívás lesz.
Ő az a játékos aki mindig kész tenni azért, hogy még egyet lépjen előre, még magasabbra jusson, és mivel még mindig sok van benne, hiszem azt, hogy ez meg is fog történni.
Nagyjából ismeri a stílusomat, és mindig is egy olyan srác volt, akinek az edzésmunkájával nem volt probléma.
Nagy erősítés lesz egy ilyen összetételű csapatnál, alig várom a közös munkát, nagyon örülök amiért a csapat tagja lesz."
Már hogy úszhatta volna meg Ricsi a kérdéseimet?😋
"Nagyon boldog vagyok, hogy újra a MAC-ban játszhatok és nagyon várom már a szezonkezdést a srácokkal.
Összességében több befolyásoló tényezője is volt a távozásomnak, de amikor megkerestek a MAC HKB-tól, nagyon megtetszett a koncepció, hogy ezzel a fiatal csapattal egy újabb nagy kihívás előtt állunk majd.
A következő szezonban szeretnénk minél jobb helyezést elérni és én személy szerint minden tőlem telhetőt meg is fogok ezért tenni."
Nagy öröm számunkra a visszatérésed Ricsi! Velünk voltál a felnőtt csapat indulásától, szeretünk, tudjuk mire vagy képes, milyen keményen hajtasz!
Isten hozott, sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk!❤️🏒🥅
Szerintem még nem felejtették el az illetékes, csokikért felelős szurkolók melyik a kedvenced.😋
Fotó: FTC, Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás