Isten éltessen Ricsi!
2021-05-16
Farkas Roland a 2021/2022-es szezonban is a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti!
2021-05-21

Pozsgai Tamás a 2021/2022-es szezonban is a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti!

Indíthatnánk ennél erősebben a hetet, kedves szurkolóink? ❤️🏒🥅
Csapatkapitányunk a legutóbbi szezonban is a MAC HKB Újbuda egyik legmegbízhatóbb védője volt. Nem meglepő, ezt szoktuk meg Tőle, ez a megbízhatóság, stabilitás jellemzi 2015 óta Pozsit, amióta csatlakozott az egyesülethez.
Idén támadásban főleg a társak kiszolgálásában jeleskedett, 35 mérkőzés során egy gólt lőtt és 14 gólpasszt osztott ki az Erste Liga alapszakaszában. Ez a 14 assziszt volt a legtöbb amit MACos védő szerzett, és az egész csapatot tekintve is a hatodik legtöbb volt, míg 15 pontjával a csapat kanadai táblázatának kilencedik helyét foglalta el.
Játszott a rájátszás mind az öt mérkőzésén is, de ezek alatt már nem került pont a neve mellé.
Mindig alig várom, hogy Kangyal Balázs elmondja egy adott játékosról a véleményét, most sem volt ez másképp.
Kíváncsi voltam, hogy tud-e újat mondani? Tudott.
" Csak annyit mondanék: következő bejelentésünk a 2021/2022-es szezonra a MAC HKB Újbuda Csapatkapitánya, Pozsgai Tamás!!! A #14-es. ❤️🏒🥅 " Ebben mondjuk több dicséret és elismerés van mint pl. egy két oldalas esszében. 😍
Pozsit is megkérdeztem, miért döntött a maradás mellett.
" Örülök, hogy folytatni tudjuk a közös munkát! Előző idényben bizonyítottuk a rátermettségünket, a fiatalabb srácok felvették a ritmust és komoly fejlődésen mentek keresztül. Jó egységet alkottunk, ezt szeretnénk továbbvinni!
A közös múltunk hosszúra nyúlik vissza, tele van fantasztikus eredményekkel, érmekkel és bajnoki címmel. Szeretném a jövőben hasonlókkal bővíteni a csapat palettáját, ehhez a legjobb tudásomat fogom adni jégen és jégen kívül!"
Minden szavával csak egyetérteni lehet, és büszkén, várakozásokkal telve várni, hogy végre elkezdődjön az újabb szezonunk!
Egy olyan szezon, ahol a szurkolóink is ott lehetnek végre a lelátón.
Meg sem lepődöm már, amikor minden játékos akivel csak beszélek ezt megjegyzi, természetesen Pozsi sem volt kivétel ez alól.
És szerintem nem csak azért, mert Neki van a két legaranyosabb mini szurkolója Zsófi és Danika személyében!❤️
Isten hozott Pozsi egy újabb szezonra, sok sikert kívánunk és nulla sérülést!!! ❤️🏒🥅
Fotó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás