Molnár Bálint a 2021/2122-es szezonban is a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti!
2021-06-18
Ádám Zsolt a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti a 2021/2022-es szezonban is!
2021-06-25

Pápa Márton a MAC HKB Újbuda csapatát erősíti a 2021/2022-es szezonban is!

Kedves szurkolóink, ismét remek hírrel indítjuk a hetet!🙂
Pápa Márton a tavalyi szezont a svéd Hammarby csapatában kezdte, ahol a vírus helyzet miatt csak 6 mérkőzésen kapott játéklehetőséget, ezek során 1 gólt lőtt, gólpassza nem volt.
A február eleji MAC HKB Újbudába való visszatérése után 4 mérkőzésen szerepelt, 1 gólpassz került a neve mellé, valamint a rájátszás mind az öt meccsén harcolt a továbbjutásért.
Marcit kérdeztem milyennek látja a 2020/2021-es szezonját, és mit vár a következőtől.
" Nem úgy sikerült az előző évem, ahogy azt szerettem volna, sokat ki kellett hagynom szezon közben, kevés mérkőzésem volt. Amikor hazatértem mindent megtettem, hogy fel tudjam venni a ritmust a csapattársaimmal, de sajnos hamar kiestünk, emiatt van egy kis hiányérzetem.
Idén már a kezdetektől itt leszek, együtt készülök a többiekkel, ez szerintem nagyban fogja majd befolyásolni a teljesítményem.
Amúgy is egy összeszokott csapat vagyunk - pár új játékossal-, de az augusztusi felkészülés sokat fog majd segíteni a kohézióban.
Igyekszem majd egy kiemelkedő szezont produkálni, és a legjobb tudásommal a csapat hasznára válni. Szerintem nem csak a magam, de a többiek nevében is mondhatom azt, hogy szeretnénk minél jobb helyezést elérni az Erste Ligában! Mivel az előző két szezonom nem úgy sikerült ahogy terveztem, a 2021/2022-es mindenképpen kiemelkedő kell, hogy legyen és ezért mindent meg is fogok tenni!"
Kangyal Balázs a következőket mondta Marciról:
" Kis túlzással szinte az egész 1996-os korosztály játékosait ismerem, azokat is, akik nem nálunk, hanem az ellenfeleink csapataiban nevelkedtek, így Marcit is.
Ő mindig egy gyors, erős és határozott játékos volt.
Játszott az Extraliga csapatunkban, majd Svédországban keresett új lehetőséget, és el is helyezkedett a Hammarby-nél.
Akkor is azt mondtam, hogy mindenkinek ki kell próbálnia magát, ha pedig az elhatározás is megfogalmazódik valaki fejében, akkor pedig tenni kell érte!
Inkább legyen az pályafutása végén majd, hogy megpróbáltam - esetleg nem sikerült-, mint az, hogy megpróbálhattam volna, miért nem tettem?
Sajnos jött ez a Covid-19 időszak, és a szezon végére visszatért.
Azt lehetett látni, hogy mi szerencsésebbek voltunk itthon a hokiban, mint Ők ott kint, mivel kevesebbet tudott játszani, majd mire igazán belelendülhetett volna, véget is ért számunkra a bajnokság.
Most viszont van az Ő személyében a 2021/2022-es szezonunkra egy igen gyors és kiváló fizikális adottságokkal rendelkező csatárunk, akiben én abszolút látom a potenciált. Ő is magában, úgyhogy tulajdonképpen ez egy jó év kell, hogy legyen Neki ahhoz, hogy előre lépjen. A hoki mellett a személyisége mindenki számára ismert és kedvelt, egy jó gondolkodású, értelmes srác, biztos, hogy többek leszünk vele!"
Balázs mint mindig, most is jól látja a játékosát.
Az biztos, hogy jól jártunk Marcival! Szorgalmas és mindig, mindenért megdolgozik, soha nem a könnyebb utat választja. Céljai vannak, és megtesz mindent azért, hogy elérje azokat.
És ez nemcsak a hokiban van így.
Mivel bátor vagyok nagyon 😋, így vállalom azt is, hogy jól meg fogja cibálni a füleimet, vagy be fogja pászkázni a számat, de megéri!
Az van, hogy amikor a kérdéseimmel rongáltam az idegeit, elég későn reagált, és akkor is azt mondta, hogy csak következő nap tud válaszolni rájuk, ha nem gond... "Na persze, mert nem érsz rá a sok láblógatás mellett a vízparton, ugye?!" - kérdeztem morcosan.
Üveggömböt azért még nem veszek jósolgatni, de majdnem eltaláltam!😋
A vízpart stimmelt, a lábak is- csak nem lógatva vannak, hanem jó sokat talpalnak egész nap. Mert a Római parton dolgozik idén nyáron ez a mi szimpatikus hokisunk.
Kicsit sajátos módon éreztettem vele, hogy nagyon becsülöm, becsüljük ezért.😍
Szombaton ofkórz, hogy abszolút spontánul bringázott arra egyik kedvenc szurkolónk, csakis azért, hogy éreztessük, nem szabadulhat tőlünk!🙃
Persze ha már ott volt Anke, hát meg is ebédelt- és naaagyon elégedett volt a kiszolgálással!- aztán kicsit szakmáztak ugye hokiról, majd még rávette egy közös fotóra Marci urat.😋
Kozák Ati ma megküldte a srácoknak az egyéni edzésterveket, szóval, ha még ezt is hozzáadjuk a sok kilométerhez amit naponta legyalogol, akkor szemernyi kétségünk nem lehet afelől, hogy Marci erőnléte nagyon rendben lesz szezonkezdetre!
Még az is előfordulhat, hogy Balázsék is jól meglepődnek!
Isten hozott Pápa Márton, sok sikert és sérülésmentes új szezont kívánunk, szakadjon ki az a gólzsák 2021/2022-ben!❤️🏒🥅
Fotó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás