MAC HKB Újbuda-Újpesti TE 14:10
2020-11-22
Kedves szurkolóink, ma van egy szülinaposunk!
2020-11-23

MAC HKB Újbuda- Újpesti TE 6:4

Ismét sok szép gólt láthattunk a mieinktől és nem utolsósorban győzelmet, kedves szurkolóink.😍
Már a negyedik percben sikerült megszerezni a vezetést, Dóczi kékvonalas kapáslövésébe Molnár Bálint ért bele kiválóan a kapu előtt, a felvágódó korong pedig meg sem állt a hálóig.
A harmad felénél jött az egyenlítés a vendégek részéről, Kyle Just bombázott a jobb felsőbe, amit további támadások követtek, így Brunyának akadt dolga bőven, szebbnél szebb védéseket mutathatott be.
A MAC HKB előtt két nagy, kiugrásból adódó lehetőség is akadt, előbb Sofron, majd (emberhátrányos helyzetben) Nagy Krisztián is szépen indult meg, de egyik lehetőségből sem született gól - előbbit Duschek védte, utóbbi a kapuvason csilingelt.
Két percen belül voltunk már, mikor egy kapu előtti kavarodást követően Brance Orbán tudta közelről belőni a korongot a kapuba, így előnnyel mehettünk a szünetre. (2-1)
A második harmadban a MAC előtt adódtak a nagyobb lehetőségek: Sofron István is lőtt egy kapuvasat, nem sokkal később pedig Kedves Ricsi adott gyönyörű, oda-sem-nézős passzt a háta mögött érkező Majorossnak.
A negyedik percben emberelőnybe kerültünk, ez azonban nem a terveink szerint alakult: Nemes Benjámin egy korongkezelési hibát szemfülesen kihasználva kiegyenlített.
Azonban ez nem törte meg csapatunk lendületét, a hatodik perc végén Sofron újra ki tudott ugrani és gyönyörűen elhúzva a kapus előtt visszavette a vezetést. Félidő környékén két újabb MAC gólt láthattunk. Brance Orbán emberelőnyből lőtte be a rövid felsőbe a kapus válla fölött a korongot, 44 másodperccel később pedig majdnem össze is jött számára a mesterhármas, de a korong épp elcsorgott a gólvonalon, szerencsére Kreisz Brúnó kiváló ütemben érkezett és helyére tette a pakkot.
A 17. percben szépítettek a vendégek, egykori játékosunk, Szabad Kevin maradt üresen egy buli után a kapu előtt és ki is használta a lehetőséget. (5-3) A harmadik játékrész hatodik percében még közelebb zárkóztak a lila-fehérek, Selan egy kipattanót tett szépen vissza Bálizs mellett. A harmad nagy részében irányított az Újpest, de zseniális hálóőrünk tartotta a frontot.
Egy perc hússzal a vége előtt lehozta kapusát az UTE, de Chris Bodó kiállítása miatt hamar emberhátrány lett a dologból. Ezt pedig azonnal kihasználta a MAC, Terbócs egy bitang erős kapáslövésből eldöntötte a meccset. (6-4)
Gratulálunk a Csapatnak, kiváló meccset és szép győzelmet láthattunk ismét!❤️🏒🥅
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás