Ma végre hazai pályán játszik a csapat, 19:00-kor korongbedobás
2022-02-19
A karácsonyi mez licit margójára
2022-02-23

MAC HKB Újbuda – Titánok 2-3

Dinamikus játékkal kezdte a mérkőzést a MAC HKB, sok nagy helyzetet sikerült kialakítani az első bő 10 percben, de gól ezekből nem született.
A 14. percben emberhátrányba kerültünk, ami nemcsak megakasztotta a lendületünket, de az utolsó másodpercekben gólra is váltotta ezt a Titánok csapata: egy Bálizs Bencén átcsorgó korongnál Csiszer eszmélt a leghamarabb és át tudta piszkálni a pakkot a gólvonalon. (0-1) A második harmad elejére átlógott egy újabb kiállításunk, de ezt szépen kivédekeztük.
Nem sokkal később nálunk is kihasználatlanul maradt egy emberfór, aztán a 28. percben Brunya kiváló ütemben jött ki felszabadítani egy szabad korongot, azonban egy védelmi hibából mégis a Titánok csatára elé került a játékszer, Jábor pedig az üresen maradt kapuba lőtt messziről.
A harmad végén emberelőnyből tudtunk szépíteni, Scott Macaulay messzi bombájába Mirko Djumic ért bele, így védhetetlenné téve a lövést. (1-2)
A harmadik harmadban mindent megtettünk az egyenlítésért, Marc Stevens lövése át is jutott a kapuson, de sajnos a kapuvas rossz oldalán csorgott át az alapvonalon.
A Titánok főleg kontrákkal próbálkoztak, és a meccs végén az egyik ilyenből növelni is tudták az előnyüket, egy letámadás végén Krasnican kapott szép passzt közepén és be is lőtte a tiszta helyzetet.
Kangyal Balázs le is hozta azonnal Bálizs Bencét, a MAC HKB nagyon megnyomta az utolsó perceket, Keegan Dansereau pedig egy visszatett korongból nagy gólt lőve ismét visszahozta egy gólra a csapatot, egyenlíteni azonban már nem sikerült, maradt a 2-3-as végeredmény.
Fotó: Mudra László fotós
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás