MAC HKB Újbuda-FTC-Telekom 18:00
2021-03-06
MAC HKB Újbuda-FTC-Telekom 18:00
2021-03-07

MAC HKB Újbuda – FTC-Telekom: 2-6 (A párharc állása: 2-1 az FTC javára)

Az előző két mérkőzéshez képest kicsit óvatosabban kezdtek a csapatok, az első harmad elején nem volt az a nagy rohanás mint eddig.
A vezetést a MAC HKB szerezte meg, az előző mérkőzésen rekordot beállító Sofron István nagy góljával, amihez Nagy Krisztián adta a gólpasszt. Úgy tűnt, hogy előnnyel mehetünk a szünetre, azonban az utolsó percben Versteeg tört be oldalról és Bálizs Bence védése után Nagy Gergő megszerezte a kipattanót és közelről belőtte az egyenlítő gólt. (1-1)
A második harmadot jobban kezdte a MAC HKB Újbuda, több komoly védésre is szükség volt Arany Gergelytől, hogy ne változzon az állás. A Rozsomákok néhány másodperc különbséggel kettős emberelőnybe kerültek, amit alig fél perc elteltével Scott Macaulay nagy lövésével ki is használtunk. A maradék emberelőnyben is volt egy nagy helyzetünk, de ezt védte Arany.
Két perc sem telt el, mikor Somogyi indult meg és nagy bombát ragasztott a hosszú alsóba Bálizs mellett, ismét megszerezve a kiegyenlítést az FTC-nek.Az utolsó öt percben sajnos teljesen szétestünk fejben, amit könyörtelenül ki is használt a Fradi.
Először Tóth Gergő eresztett meg majdnem kékről egy lövést takarásból, ami utat talált a hálóba, majd Kóger lőtt emberelőnyös gólt a kaput megkerülve, végül Tóth Gergely lecsúszó lövése is átjutott Brunyán. (2-5)
A záró játékrészt nagy nyomással kezdte a Ferencváros, próbálták biztosan eldönteni a mérkőzést. Bálizs több nagy védést is bemutatott, és bár a harmad derekán próbált nyomni a MAC HKB, több hatalmas helyzetet is sikerült összehozni a mieinknek, a góllövés azonban nem jött össze.
A kegyelemdöfést Kóger adta meg, aki üresen kapta meg a korongot a kapu előtt, átcselezte magát Brunyán, majd betessékelte a korongot a kapuba.
Ez is maradt a végeredmény, holnap lehet javítani. (2-6)
Fotó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás