Ma játsszuk 18:00-tól az idei utolsó Tüskecsarnokbeli meccsünket
2021-12-28
Volt már néhány sikeres jótékony megmozdulásunk…
2021-12-30

MAC HKB Újbuda- DEAC: 2-3 (büntetők után)

Erősen kezdtük a mérkőzést, hamar nyomás alá helyeztük a vendégek kapuját. Izacky egyik kiugrását csak szabálytalanul tudták megállítani a debreceniek, így 39-esünk büntetőt lőhetett, ám ezt megfogta Hetényi Zoltán.
A kezdeti fölényünknek egy kiállítás vetett véget, amit szépen kivédekeztünk, sőt, közben sikerült kiharcolnunk a másik oldalon egy kiállítást.
Ebből azonban nem jöttünk jól ki, mert egy eladott korongot követően ki tudott ugrani Novotny, akinek a lövése átcsorgott Bálizs Bencén, így megszerezte csapata első gólját.
Ez kicsit megállította a Rozsomákokat, innentől átvette az irányítást a DEAC, de több gól már nem született az első harmad hátralévő részében. (0-1)
A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játék képe, volt egy páros kiállítás is, valamint egyre több MAC HKB helyzet, Hetényi azonban bravúrt-bravúrra halmozva érintetlenül tartotta a vendég hálót.
A hazai oldalon is hasonló volt a helyzet, Brunya ihletett formában védett, míg bő három perccel a harmad vége előtt egy kapunk előtti kavarodást követően Novotny húzta rá a korongot, mely úgy pattant, hogy átcsorgott rajta. (0-2)
A záró játékrészben nagy erőket mozgósítottunk a gólszerzés érdekében, de valahogy a mai napon semmi nem jött össze.
Hete brillírozott, hiába alakítottunk ki helyzeteket, valahogy minden kimaradt, a mi oldalunkon is volt néhány veszélyes kontra, de Brunya szintén állta a sarat.
Bő egy perccel a vége előtt végre sikerült megtörni a jeget, nagyon megszórtuk a vendégek kapuját és végül Schlekmann Márk megszerezte meg az első gólunkat.
Aki úgy ismeri a srácokat, mint akik nem harcolnak az utolsó másodpercig és még azután is, az nem figyelt az elmúlt hónapok során.
37 másodperccel a vége előtt emberelőnybe kerültünk, majd Kangyal Balázs lehozta Bálizs Bencét, így tulajdonképpen kettős fórban vágtunk neki a finálénak, ami meg is hozta az eredményt: a debreceni kapura záporozó lövések közül Scott Macaulay lövése utat talált a hálóba, pontosan 1 másodperccel a végső dudaszó előtt! (2-2)
A hosszabbítás során nagy helyzetet egyik csapat sem alakított ki, nem született gól, így jöhettek a büntetők.
Itt az öt lövésből két debreceni játékos tudott gólt szerezni, tőlünk pedig csak Keegan Dansereau, így egy pontot szereztünk az idei utolsó hazai meccsünkön. (2-3) Nagyot harcolt a csapat, gratulálunk srácok! 😍🏒🥅
Fodó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás