MAC HKB Újbuda- Gyergyói HK: 5-4
2021-10-30
Ma délután az Erste Liga egyik legerősebb csapatát fogadjuk a Tüskecsarnokban
2021-11-01

MAC HKB-Gyergyói HK mérkőzés edzői interjúi

Tóth Ricsi:
Nagyon vártam a mérkőzést, hiszen 3 hete nem játszottam meccset. Nem mondom, hogy életem legkönnyebb 3 hete volt ez az előző, mivel állandóan kezelésekre jártam, hogy vissza tudjak térni. Próbáltam felvenni a tempót a srácokkal, remélem ez többé-kevésbé sikerült. A meccsről annyit szeretnék mondani, hogy nagyon nagy csapat meló volt ez, hogy 4-1 után fel tudtunk állni. Nem is az, hogy felálltunk, hanem kiegyenlítettünk és be is tudtuk húzni a mérkőzést rendes játékidőn belül.

Gyergyói HK, Szilassy Zoltán:

A mérkőzésben egy fordulat volt, az ellenfél vissza tudott jönni 4-1-ről, megérdemelten. Sajnos ott 4-1-nél azt a maradék időt nagyon kényelmesen oldottuk meg, és egyre szűkült a harmadik harmad végén, levettük a gázról a lábunkat, az ellenfél nem, nyomta tovább. Megérdemelten kiegyenlített majd meg is szerezte a győztes gólt. Nagy tanulsága annak, hogy 4-1-nél is ugyanolyan feszesen kell tovább hokizni, ahogy addig tettük. Kevesebb helyzetből eredményesebbek voltunk, mint az ellenfél, dolgoztunk és azt hittük, hogy ez eldőlt. És ugye hatvan percig játszák ezt a sportot, esetleg egy plusz 5 percet rá szoktak tenni. Ma sajnos erre szolgáltunk rá, azért mert elkényelmesedtünk. Egész más volt a frekvenciája a játékunknak az 5. bekapott gól után. Elképzelhető, hogy ez a 9 győzelem hozta ezt, hogy "majd úgyis megoldjuk", ugye majdnem egy hónapja nem kaptunk ki. Ez benne van, jó tanulás volt, egy jó csapattól kaptunk ki, úgyhogy gratulálok nekik, mert megdolgoztak érte. Mi pedig gyakorolunk hétfőre.

Kangyal Balázs:
Összességében elveszítettük ott a fonalat, az eleje nem egészen úgy indult, ahogy szerettük volna, aztán egész jó dolgok történtek. Kaptuk azokat a gólokat, óriási hibákat vétettünk és sokkal jobban játszott abban a periódusban a Gyergyó. Ez meg is látszott az eredményen. Utána történt valami, előhúztunk valamit a tarsolyból. Én azt mondom, hogy valahogy elkezdtünk dolgozni, együtt, közösen és végigtekertük a maradék időt, ami még volt. Lám, ez most arra volt elég, hogy nyerjünk egy góllal. Az előző meccsen szerintem jobban játszottunk, amikor kikaptunk a büntetőkkel mint most, de most valami olyan maradandót alkottunk, ami ennek a szezonnak a legkedvesebb pillanata volt számomra és az eddig elvégzett munkának egy visszaigazolása, úgyhogy tiszta szívemből gratulálok a játékosaimnak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás