Isten hozott Pozsgai Tamás a MAC HKB Újbudában!
2020-06-02
Isten hozott Brance Orbán a MAC HKB Újbudában!
2020-06-08

Isten hozott Kreisz Brúnó a MAC HKB Újbudában!

Kedves szurkolóink, a Finnországból hazatérő Brúnónak második Extraligás szezonjában sikerült az áttörés, megszerezte első góljait.
Ráadásul két fronton kellett helyt álljon, mert bár ideje nagy részét a MAC-nál töltötte, jégre lépett többször a HKB csapatában is, ahol szintén nem vallott szégyent.
A szlovák bajnokságot végül 48 meccsen két góllal és két gólpasszal zárta, az Erste Ligában pedig 8 mérkőzés alatt egy plusz egy jött össze neki.
Kangyal Balázs vezetőedző véleményét kérdeztük Brúnóról.
" Amennyiben végig gondolják az átlagemberek azt, hogy egy utánpótlás nevelő klub hogyan juttat el egy gyereket egészen kis kortól a legmagasabb szintekig- értve ez alatt a mi esetünkben a szlovák Extraligát-, miközben a srác begyűjt magának közben még egy Junior SM Liga bajnoki címet is, akkor Brúnóról lehetne megmintázni ezt a fajta modellt.
Ha valakire rá lehet mondani egész fiatal korában azt, hogy ha nem is ikonja, de mindenképpen egy valódi példa értéket képviselő játékosa egy klubnak, akkor Brúnó abszolút az.
Ha létezik MAC család- márpedig létezik!-, akkor Ő ennek a megtestesítője. Akkor is, ha egy évet utánpótlás szinten is magasabb ligában tudott játszani- amitől csak még sokkal jobb játékos lett- , és év végére abszolút bizonyított az Extraligában is.
A most következő év nagy sansz lehet Neki, hogy még jobban megmutassa azt, ki is Ő valójában.
A jégpályán kívül már abszolút megmutatta, bizonyos szempontból az egyik legjobb választás.
Ő az aki mindent alárendelt a jégkorongnak, kevés hozzá hasonlóan alázatos sráccal találkozni a korosztályában.
Valahogy mindig szerencsém volt a MAC-os gyerekeket illetően, mert akikkel együtt dolgoztam, azok tényleg kivétel nélkül a maximumot nyújtották.
Brúnó különleges, megtestesíti azt a modellt, amit a jövőben is szeretnénk továbbvinni, hogy hogyan lehet egészen gyerekkortól eljutni magasabb szintekre egy játékossal úgy, hogy közben szinte mindvégig a kezeid alatt dolgozik.
Nagyon remélem, hogy Brúnó valami egészen kiugrót fog nyújtani, mert a képességei megvannak ahhoz, hogy a következő években a magyar mezőny meghatározó játékosa legyen."
Megkérdeztük Brunit is, hogy miért választotta a MAC HKB Újbudát.
"A döntésemnél több dolgot is figyelembe vettem.
Elsősorban, szerintem a saját fejlődésem szempontjából ez lesz a legjobb hely számomra. Ismerem az “új” edzőket, tudom mit várnak el a játékosoktól, és hogy mennyi mindent tudnak adni nekem.
Utánpótlásban már dolgoztam velük és onnan szép emlékeim vannak.
Persze nem a nyári alapozásokra gondolok, hanem a szezon közbeni időszakra.😝
Másrészt, úgy érzem a csapatunk is versenyképes, erős lesz annak ellenére, hogy sokan lesznek, akik még nálam is fiatalabbak.
Végül, de nem utolsó sorban, a következő szezon egy nagy kihívás lesz mindenki számára. Nekem azért, mert valószínűleg kicsit más szerepem lesz az idei csapatban mint a tavalyiban volt, és ennek mindenképpen meg akarok majd felelni.
A csapat számára pedig a bizonyítás lesz a legnagyobb motiváció.
Azt gondolom, minden adott, hogy sokat tudjak fejlődni jövőre.
Reméljük, hogy a fejlődés mellé minél több siker fog majd társulni."
Ugye mondtam én tegnap, hogy ezek a nyári alapozások igen betyárosak?😅
Ugyanakkor egy korábbi interjúban Kangyal Balázs elmondta, hogy az ami most fáj, szezon közben látványos és markáns pozitívumként fog a jégen megmutatkozni. Nagyon örülünk, hogy a csapatot erősíted Kreisz Brúnó, sok sikert, szép gólokat és sérülésmentes szezont kívánunk! Isten hozott!❤️🏒🥅

Hajrá MAC HKB Újbuda!
Fotó: Mudra László, Pórszász Áron

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás