Isten hozott, Kirils Galoha!

Isten hozott, Kirils Galoha!
Ha már a hétfőt jó hírrel indítottuk, akkor a szorgos-dolgos hetet illik legalább egy olyan jó hírrel zárni, ugye kedves szurkolóink?🤩
A lett csatárnak mi voltunk ebben a szezonban a harmadik csapata, előzőleg hazájában az Olimp Riga csapatában játszott 6 meccset,
majd onnan Dániába igazolt a Frederikshavn White Hawks-hoz.
Így került aztán Újbudára, ahol hiába csak 9 meccset játszott, ennyi is elég volt neki,
hogy nagyszerű benyomást tegyen játékával és hozzáállásával a csapatra, a stábra és a szurkolókra.
A kilenc mérkőzés alatt ötször volt eredményes és tíz gólpasszt is kiosztott,
ez a 15 pont pedig kis híján elég volt a MAC HKB házi ponttáblázatán a top10-be kerüléshez.
Még egyszer: ehhez elég volt neki 9 meccs.
Milyen számokat hoz most majd egy teljes szezon alatt?
A rájátszás öt mérkőzésén egy gólt és négy gólpasszt szorgoskodott össze.
Kangyal Balázst kérdeztem régi-új igazolásunk kvalitásairól.
” A lett hokiról mindig lehetett tudni, hogy egy csomó jégkorong nemzet elemeit ötvözi magában.
Kirils szezon közben érkezett hozzánk, Gooch-nak a pótlására.
Ő egy teljesen más karakterű játékos, kicsit rizikós is volt akkor igazolni, mert ki az aki jó játékos és szabad abban az időszakban?
Aztán ő rácáfolt mindenre, úgy a mentalitásával, mint a játékával megmutatta, hogy egy nagyon profi játékosról beszélünk személyében,
aki remekül beilleszkedett a társaságba.
Külön öröm, hogy tudjuk folytatni a munkát a 2022/2023-as szezonban is, és remélem, hogy egy meghatározó játékosa lesz a csapatunknak.”
Mi is ebben bízunk.
Szeretnénk sok-sok szép Galoha gólnak és gólpassznak örülni ősztől, sőt, már a felkészülési meccseinken is. 😍
Isten hozott, Kirils Galoha, sérülésmentes és nagyon sikeres szezont kívánunk! 😍🏒🥅
Hajrá, MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás