Isten hozott, Gőz Balázs!

Ezt a hetet sem zárhatjuk csakis jó hírrel, ugye, kedves szurkolóink?😍
Gőz Balázst elsősorban Miskolcról ismerhetjük, ahol utánpótlás kora óta nevelkedett és játszott. Ezután kipróbálta magát többször külföldön is, legutóbb a Norfolk Admirals ECHL csapatában fordult meg két egymást követő szezonban.
A 2018/2019-es idénytől három éven át újra a DVTK Jegesmedvék csapatát erősítette, játszott a szlovák Tipsport Ligában, ahol az első két évben a MAC ellenfeleként sokszor elhangzott a Tüskecsarnokban is a neve.
A tavalyi szezon viszont már Debrecenben érte, ahol 33 mérkőzésen 2 gólt és 9 gólpasszt jegyzett, ezzel a 11 pontjával a negyedik legeredményesebb volt a DEAC védői között. A rájátszásban még jobban jött ki neki a lépés: itt 14 mérkőzés során újabb 2 gólt lőtt és kiosztott még 6 asszisztot is.
Kangyal Balázst kérdeztem új igazolásunkról.
” Amikor tisztázódott, hogy több hátvédünk fog távozni különböző okok miatt, akkor elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lenne számunkra a legjobb megoldás. Hogyan tudunk még több magyar játékost megtartani magunknak, még többet kihozni esetleg belőlük, ami nemcsak magának a játékosnak nagyon fontos, de a válogatottnak is a következő pár évre előre tekintve.
Ekkor került képbe Gőz Balu. Ismerem őt régről, tudom milyen kvalitású játékos és ismerem jól az emberi oldalát is. Nagyon sokat változott az elmúlt években, bár mindig is egy jó gondolkodású srác volt, mindig tett azért, hogy jobb játékossá váljon, kereste a kihívásokat. Remélhetőleg tud még tovább fejlődni, ami segíthet neki is, meg a klubnak is. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen minőségű magyar játékossal tudtunk erősíteni.”
Gőz Balázst is megkérdeztem arról, hogy miért döntött mellettünk, mit vár a csapattól, tart-e a beilleszkedéstől, mivel telik a nyara.
” Igazából nagyon szimpatikus volt számomra már a tavalyi szezonban is a MAC HKB játéka, sok játékossal pedig már játszottam együtt korábban. Amikor Kangyal Balázzsal beszéltem, szimpatikus volt számomra az edzői filozófiája és a jövőkép, amit felvázolt nekem, szóval szakmai szempontból azt gondolom, hogy jó helyre érkezem. Illetve a családommal is Budapestre szerettünk volna költözni, mert van egy 2 éves kislányunk és az ő szempontjait figyelembe véve is ez a legjobb hely számunkra.
Azt gondolom, hogy óriási potenciál van a keretünkben ezzel a rengeteg tehetséges fiatallal, illetve néhány rutinosabb játékossal. Ehhez szeretnék én is hozzá tenni azzal, hogy segítséget nyújtok a fiatalabb játékosoknak, hogy ők még magasabb szintre tudjanak eljutni.
Nem gondolom, hogy gond lenne majd a beilleszkedéssel, az öltözőben én is csak szimplán egy játékos szeretnék lenni a sok közül, akik egy irányba húzzuk a szekeret és a szezon végén együtt örülünk majd a közös sikereinknek.
A nyaram többnyire edzésekkel telik és próbálom kihasználni, hogy a családommal is sok, tartalmas időt tudok tölteni.”
Sikeres, sérülésmentes 2022/2023-as szezont kívánunk, Isten hozott Gőz Balázs a csapatban!
Hajrá, MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás