Isten hozott, Garát Zsombor!

Ha hétfő, akkor csakis jó hírrel indulhatunk, kedves szurkolóink, ugye?😍
Zsombi előző szezonja is felettébb eredményesnek mondható. Nem csak kiválóan végezte el védői feladatait, de mindezt nagyon szabályosan és sportszerűen tette – mindössze 8 kiállított percet szedett össze – , azon kívül a pontszerzési tehetségét is megvillantotta ismét.
39 mérkőzésen 4 gólt lőtt, ami a második legtöbb volt a védőink között – holtversenyben Scott Macaulay-al. Emellett 13 gólpasszt is kiosztott, az így összehozott 17 pont a MAC HKB házi kanadai táblázatán holtversenyben a nyolcadik helyre volt jó, a védőink között pedig a harmadik legtöbb pontot eredményezte számára.
A rájátszásban sem lassított le: 5 mérkőzésen 2 gólt lőtt és ugyanennyi gólpasszal segítette ki társait.
Vezetőedzőnket, Kangyal Balázst kérdeztem Garát Zsomborról.
” Mindenki tudja, hogy nekem mindig szívügyem volt és lesz is a magyar hátvédek sorsa. Próbálok eszerint dolgozni és eljárni. Ez most fájni fog, de nyilván azt is látom, hogy ha a jövőbe tekintünk, akkor egy-két év, és nagyon nagy gondban lesz a magyar felnőtt válogatott, ezért nekünk sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy hátvédeknek képezzünk és neveljünk ki játékosokat. Zsombiról tudom – és ezt azért mondom el, mert ugye ő volt már az utánpótlásban játékosom -, hogy milyen sokoldalú és kreatív srác, mennyire sok energiát fektet abba is, hogy a hokin kívül, a civil életben is megállja a helyét. Az ilyen kvalitású játékosokból lesznek az igazán jó válogatott játékosok. Ő talán még az a korosztály Stipsicz Bencével és még pár társával együtt, akik a jövőben is húzhatják a magyar válogatott szekerét, hozzájuk kell felnőni a fiataloknak. Jó példát tudnak mutatni, függetlenül attól, hogy hol, melyik klubban játszanak. Annak kimondottan örülök, hogy Zsombi ebben a szezonban is nálunk játszik, és azt mondom, hogy a magyar játékosoknak sokkal több lehetőséget kellene teremtsünk, hogy fejlődjenek.”
Mivel voltak ajánlatai, arról kérdeztem Garát Zsombort, hogy miért döntött ismét a maradás mellett?
” Érdekesen alakult az átigazolási szezonom, volt egy igencsak előkelő ajánlatom, aminek a vége az lett, hogy nem, vagy nem idén léphetem meg ezt a váltást. Ezen kívül voltak külföldi lehetőségeim is, de a sors úgy akarta, hogy az idei szezonban még a MAC-ot erősítsem.”
Az előző és az idei évadról a következőket mondta:
” Azt gondolom, hogy bizonyos tekintetben jól jött ki a lépés számomra a tavalyi évben, viszont egyértelmű, hogy szeretnék még nagyobb szerepet vállalni és még jobban kivenni a részemet a csapat eredményességéből. Nem közvetlenül az motivál, hogy a tavalyinál jobb legyen (bár ebben természetesen bízom), hanem inkább az, hogy játékosként a lehető legnagyobbat tudjam előre lépni és mellette pedig csapatként is közelebb tudjunk kerülni a céljainkhoz, mint az elmúlt két évben.
Mint minden évben és szezonban, természetesen már a következőre előre tekintve is összeszedtem, hogy miket szeretnék elérni egyénileg és csapat szinten, hova szeretnék eljutni és mindezt hogyan. A jégen kívül szeretnék sokat fejlődni az öltözőben (felelősség- és szerepvállalás, támogatás), illetve a civil életben is, így biztosan izgalmakkal teli lesz ez a szezon is!”
A csapaton belüli mozgással kapcsolatban nincsenek rossz érzései Zsombinak, ahogy az új hazai pályánkkal kapcsolatban sem.
” Szerintem senki nem ír úgy alá egy csapathoz, hogy nem bízik a sikerekben és a jövendőbeli társaiban. Más lesz a felállás ez biztos, és több olyan játékossal is gazdagodik a keret, akiket még senki nem ismer a ligából.
Bízom benne, hogy kimagaslóan tudnak majd teljesíteni és ez együtt a már megszokott játékosok és fiatalok rutinjával sikerre tud majd vinni minket.
Természetesen nagyon várja az egész csapat, így én is, remélem, hogy ez a szezon már zökkenőmentesen tud végigmenni, nem úgy, mint az előzőek. Szuper lesz az új hely is, együtt a MAC HKB otthonává tesszük a Jégpalotát is.”
Sérülésmentes, sikeres 2022/2023-as szezont kívánunk úgy a csapatban mint a válogatottban, Isten hozott, Garát Zsombor!❤️🏒🥅
Hajrá, MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás