Isten hozott, Eetu Elo!

Isten hozott, Eetu Elo!
Kedves szurkolóink, csakis jó hírrel érdemes nekivágni ennek a hétnek is,
ezért jöjjön egy újabb bejelentés! 😍
A 25 éves finn balszélső csatár hozzánk érkező honfitársához hasonlóan balkezes,
és az utóbbi két szezonban csapattársa volt a már bemutatott Jesperi Viikilä-nak a lengyel STS Sanokban,
majd a szlovén HDD Jesenicében is.
Rá a leginkább a kiegyensúlyozottság a jellemző: ugyanolyan ütemben termeli a gólokat, mint a gólpasszokat, bárhol játsszon is.
A Jesenice csapatában az AlpsHL ligában 29 mérkőzésen 21 gólt és 22 gólpasszt jegyzett,
gólok számában a házi góllövőlista második helyén végzett, gólpasszokat és 43 pontját tekintve pedig egyaránt a negyedik legjobb volt.
A rájátszásban aztán szintet lépett és vezérré lépett elő: 14 mérkőzésen 6 gól, 10 gólpassz, azaz 16 pont került a neve mellé,
amivel csapata legjobbja volt mindegyik kategóriában. Nagyban neki volt köszönhető tehát a döntőbe jutás.
A szlovén bajnokságban ő is lubickolt: 10 meccs alatt 35 pontot szerzett, ebből 19 volt gól és 16 gólpassz.
Karrierjét a KooKoo U16-os csapatánál kezdte, majd az U18 után az U20-ban is itt játszott,
aztán a Pelicans U20-as csapatába került. Innen két szezonban is kölcsönadták a Mestis ligában szereplő Peliitat felnőtthöz,
hogy aztán a 2017-18-as szezont már teljes egészében ott töltse. Ezután két év TUTO Hockey-ben következett,
továbbra is hazája Mestis bajnokságában, innen került Lengyelországba.
Itt 2020-21-ben az STS Sanok-nál 26 meccsen 27 pontot termelt, 12 gól és 15 gólpassz formájában.
Kangyal Balázst kérdeztem új igazolásunkról.
” Amikor azon gondolkozol, hogy tudnál hatékony lenni támadásban, akkor sok mindent kell figyelembe venned.
Életkort, sebességet, méretet, ki milyen kezes, honnan jön, hol szocializálódott, és ha ezeket így összevonod, akkor az alapján tudsz dönteni,
még akár abban is, hogy kit kivel tudsz egy sorban játszatni. Mint például, hogy melyik két játékos játszott már együtt, egy csapatban,
és hogy az működött-e náluk, esetleg ugyanaz a nemzetiségük? Jelen esetben Eeturól is azt tudom elmondani, amit Jesperi Viikilä-ról.
A Jesenice elleni tavalyi edzőmeccsen figyeltem fel rájuk, és végül is így kerültek képbe, már szezon közben.
Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy sikerült mind a két játékossal megegyezni.
Eetu pedig kimondottan egy olyan góllövő, akiben nagyon nagy potenciál van remélem ebben a ligában is.”
Eetu nagyon pozitív egyéniség, már legszívesebben indulna ha lehetne Budapestre. 🤩
” Korábban nem sokat tudtam a MAC HKB-ről, de amikor meghallottam, hogy érdeklődnek irántam,
én is utánanéztem a klubnak, és most már tudom, hogy jó csapatnak számítanak a bajnokságban.
Minél többet gondolkodtam, annál jobban érdekelt ez a lehetőség. A jégpálya és a város is fantasztikus,
alig várom, hogy Budapestre jöjjek! Természetesen az a célom, hogy csapatként sikeresek legyünk,
és minél messzebbre jussunk tavasszal a bajnokságban.
Szeretnék egy hibátlan szezont végigjátszani és minél több nyert meccshez segíteni a csapatot.
Erősségemnek a támadó játékomat mondanám és a lövéseimet, amolyan “meccs fejem” van,
meccs napon csak a játékra fókuszálok. nagyon várom, hogy már Budapesten legyek, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen fogom érezni majd magam.”
Isten hozott Eetu Elo, sérülésmentes és nagyon sikeres szezont kívánunk! Abban, hogy jól fogod érezni magad a Csapatban és Budapesten teljesen biztosak vagyunk. 😍🏒🥅
Hajrá, MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás