Gyergyói HK-MAC HKB Újbuda 17:30 (CET)
2021-01-28
Sport Club Csíkszereda-MAC HKB Újbuda 17:30 (CET)
2021-01-29

Gyergyói HK – MAC HKB Újbuda: 2-1

A mai mérkőzés is gyors góllal kezdődött, ezúttal azonban mi kaptuk, nem mi lőttük.
A harmadik percben Pance lopta kicsit a távolságot, majd kilőtte a hosszú sarkot.
Mindkét csapat megtolta nagyon az első húsz percet, záporoztak a helyzetek itt is és ott is. Emberelőnyös helyzetből, egy fura góllal tudtunk egyenlíteni. Egy kapu mögötti kavarodás következtében valahogy előre került a korong, Nagy Krisztián pedig nagyon szemfülesen begyötörte a kapu sarkánál a kapus mellett a hálóba. (1-1)
A második játékrészben folytatódott a nagy iramú játék, folyamatosan veszélyeztették egymás kapuit a csapatok.
Bálizs Bencének többször is nagy bravúrt kellett bemutatnia, de a másik oldalon nekünk is voltak komoly helyzeteink, mint például Brance Orbán kiugrása, vagy Schlekmann nagy kapáslövése.
A harmad második felében kivédekeztünk egy kiállítást, sőt, még emberhátrányban is tudtunk veszélyeztetni. Az eredmény azonban nem változott, döntetlennel mentek be a küzdő felek a harmadik harmadra.(1-1)
Már az elején ismét emberhátrányba kerültünk, nyomott is a Gyergyószentmiklós, de ki tudtuk védekezni. Szinte folyamatosan nyomás alatt volt a MAC HKB kapuja, amin tovább rontott, hogy Kreisz Brúnót palánkra lökésért 2 plusz 10 percre büntették.
Ezt már kihasználták a hazaiak, Troncinsky lövése épp St-Amant elé pattant, aki azonnal visszalőtte a korongot a hálóba.
Innentől a gólkényszer hatására átvette az irányítást az Újbuda, több helyzet után sikerült egy kiállítást is kiharcolni, majd egy ideig kettős emberelőnybe is kerültünk egy újabb szabálytalanságot követően. Itt egy gyönyörűen és pontosan kijátszott helyzet végén a hazai kapus, Cooke a meccs védését mutatta be egy hatalmas spárgával.
Persze Brunya valószínűleg úgy volt vele, hogy tud ő is hasonlóan nagyot védeni és nem sokkal később St-Amant szerzett korongja után Ő is óriásit védett szinte ajtó-ablak helyzetben.
A meccs utolsó öt percére teljesen szétszakadt a pálya, mindkét kapunál nagy helyzetek alakultak ki, de a kapusok továbbra is kiválóan védtek.
Az utolsó bő másfél percre lehoztuk Bálizs Bencét, a hazaiak azonban összeszedetten védekeztek, bármennyire is támadtunk mindig sikerült felszabadítaniuk, így a mai találkozó egygólos gyergyói győzelemmel ért véget. (2-1)
Szégyenkezésre nincs okunk, nagy iramú, hajtós meccs volt ez a mai.
Jó utat vissza Csíkba, aztán jó pihenést, mert holnap este máris újabb mérkőzés vár a Csapatra.❤️🏒🥅
Fotó: Szász Adorján, Gyergyói HK Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás