Sport Club Csíkszereda – MAC HKB Újbuda: 11-3
2022-01-09
Isten hozott Kirils Galoha!
2022-01-11

A két vezetőedző a következőképpen értékelte a ma esti mérkőzést

Kedves szurkolóink, a két vezetőedző a következőképpen értékelte a ma esti mérkőzést:
Kangyal Balázs, MAC HKB Újbuda
"A jelent meg tudod vásárolni, a jövőt viszont fel kell építeni. Minden csapat életében vannak nehéz pillanatok, mi pedig keményen, tisztességgel és férfiasan beleálltunk ebbe. Három nap alatt játszottunk három meccset, rövidebb paddal érkeztünk, két meghatározó játékosunk még le is sérült. Tizenhat-tizenhét éves gyerekek játszottak egy ilyen kaliberű csapat ellen.
Erőt kell meríteni ebből és jobbá kell válni ezektől az estéktől."
Rico Rossi, SC Csíkszereda
"Nyilvánvalóan tetszik a végeredmény. Nagyon jól játszottunk az első harmadban, minden energiánkat és az edzéseken gyakorolt dolgokat is sikerült megmutatni. Minden az előzetes tervek szerint alakult és Adorján Attila is nagy védéseket mutatott be a találkozó első felében. Jól sikerült a felkészülésünk az elmúlt héten, a fiúk pedig keményen dolgoztak, ami meg is látszott ma este."
Fotó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás