MAC Budapest–Olimpija Ljubljana 2-3

Soha rosszabb első Tüskecsarnok-meccset! Hajtós, izgalmas, nívós összecsapást produkált a MOL Liga-ezüstérmes és a szlovén EBEL-gárda, az elejétől a végéig tartottuk a tempót a nyáron alaposan megerősödött ellenfelünkkel. Nem érdemtelenül szereztünk vezetést az első harmadban – tökéletesen kijátszott emberelőnyös figura végén vágta be a pakkot Winston Day Chief –, és bár az Olimpija előbb egyenlíteni, majd fordítani is tudott, nem adtuk fel, az utolsó pillanatokban duplázó légiósunk beleérős találatának hála kiharcoltuk a hosszabbítást. Azt elvesztettük végül, de nincs miért szomorkodnunk. A szép számú közönség – előző posztunkban szemre kissé túllelkesedtük a dolgot, valójában hatszáz-egynéhányan voltunk, ez sem kevés! – kifejezetten agilis és jól felkészített MAC Budapestet láthatott, kiváló egyéni teljesítményekkel. A gólszerzőnk mellett sok más hokisunk is roppant tetszetősen tette a dolgát. Különösen érvényes ez Bálizs Bencére, joggal skandálta nevét többször a publikum.

Ennél fontosabb, hogy mit látott Majoross Gergely vezetőedző. Ezt: “A mérkőzésen az akaratunk és az odaadásunk példamutató volt, nagyon elégedettek lehetünk ilyen téren. Taktikailag sem volt rossz, bár látszott, hogy ez még csak a negyedik meccsünk. Sokszor voltunk kicsit túl mélyen, túl szélesen, de idővel ezeket ki fogjuk küszöbölni. Sok rossz szokásunk van még, ezekben kell a legtöbbet javulni. Kanyarodunk, amikor fékezni kellene, passzolunk, amikor a lövés lenne hatékonyabb, rossz irányba fordulunk sokszor. Ezen a szinten ez oda vezet, hogy az ellenfél helyzetbe kerül vagy gólt lő. Nagyon örülök, hogy egy ilyen erős csapattal játszhattunk, mert így sok hiba felszínre került. Egy nap pihenő után dolgozunk tovább, készülünk az Emléktornára.” A folytatásban ismét nekimegyünk az EBEL-szintnek, a Grazcal elődöntőzünk szombaton az Ifj. Ocskay Gábor-emléktornán.


Fotó: Mudra László

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás