Lengyelország-Magyarország 2-3!

Viszlát, Jared Brown!
2018-04-23
Viszlát, Pálfy Péter!
2018-05-10
Nagyon jó volt látni, hogy milyen éhesen jöttek ki a fiúk az első harmadra. Minden korongért hajtottak, nyomás alatt tartották a lengyel kaput.
A lengyelek olyannyira nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, hogy az első percben emberhátrányba kerültek.
Mi pedig könyörtelenül ki is használtuk ezt! Hári és Galló asszisztjából Sebők Balázs szerezte meg a vezetést a második perc elején (1-0).
Tovább irányítottuk a játékot, sőt a harmad fele előtt sikerült növelni is az előnyt. Magosi passzolt korongszerzés után Benk Andráshoz, aki belőtte a második magyar gólt! (2-0)
Amikor a lengyelek eljutottak a kapunkig, akkor a remek formában védő Vay Ádám volt a végállomás, így kétgólos előnnyel mehettünk az öltözőbe.
A második harmadban Sebőknek adódott az első nagy helyzete, amit ezúttal nem sikerült értékesítenie, ellenben a lengyelek Komorski révén megszerezték nem sokkal ezután az első szépítő góljukat.
Ezt követően nem igazán sikerült olyan támadásokat kidolgoznunk amikkel az ellenfél kapuját veszélyeztetni tudtuk volna, a lengyelek viszont egy ellentámadásból megszerezték az egyenlítő gólt.
A második harmad végén még sikerült kivédekezni egy emberhátrányt, de az eredmény már nem változott.
A harmadik harmadban egy mindenre elszánt magyar csapatot láthattunk a jégen, akik végig dominálták a játékrészt. 30 másodperccel a kezdés után Hári János bevágta az egyenlítő gólt, megszerezve ezzel a vezetést.
Innentől egy fokkal magasabb fordulatszámra kapcsoltunk, ami bár eredményezett emberhátrányos helyzetet, de a védők a korongok elé vetődve védekezték ki ezeket a támadásokat.
Az utolsó pár percben már a lengyel kapu közelében zajlottak az események, akik bár lehozták a kapust, ez már nem segített rajtuk. A magyar válogatott mindvégig támadott, még egy üres kapus gól is esett, ami 1-2 másodperccel a lefújás után landolt az ellenfél kapujában.
Így maradt a 2-3-as eredmény, aminek nagyon de nagyon örülünk!

Gratulálunk a srácoknak, szép volt fiúk! Nagyot küzdöttetek, nagyszerű győzelem ez a ma esti!

A szurkolóinkra pedig nincsenek szavak. Az, hogy az ellenfél legjobb játékosa vastapsot kapjon, ahogy a végén is a Polska, Polska zúgott, minden szerénytelenség nélkül kijelenthetjük, hogy ezt csak mi tudjuk, csak itt fordulhat elő! Igen, libabőr és büszkeség az, amit ilyenkor érez az ember.

Hajrá magyar jégkorong!

Fotó: Mudra László

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás