Viszlát, Odnoga Mátyás!
2019-05-27
Scott Macaulay a MAC Újbudában folytatja pályafutását
2019-05-30
Összes

Kedves szurkolóink, jó hírünk van: Szigeti Ákos a MAC-ban folytatja pályafutását!

Szigeti Ákos a szezon során folyamatosan fejlődve, egyre több jégidőt harcolt ki magának a MAC Újbudánál. A nagyon jól korizó és a pályát nagyon jól átlátó ifjú csatárnak minden képessége megvan hozzá, hogy kiváló irányító legyen, ugyanakkor dinamikus játékstílusa és testfelépítése alapján ugyanolyan jó erőcsatár is lehet még belőle.
Az alapszakaszban egy gólt lőtt, a kvalifikációs kör harmadik meccsén pedig Odnoga Matyi közelről bekotort góljához adott asszisztot, bár valószínűleg Ákos lövése is átcsorgott volna a gólvonalon. A jövőben egészen biztosan többször látjuk majd saját gól után ünnepelni.
Vezetőedzőnket kérdeztük Ákosról.
" A szezon végére szépen beleszokott a felnőtt hoki sebességébe, közegébe. Minden fiatal játékossal sokat dolgozik a stáb a nyár folyamán és hiszünk abban, hogy ennek szemmel látható eredménye is lesz augusztusban. Minden képessége megvan ahhoz, hogy nagyobb szerepet betöltsön mielőbb."
Nem úszta meg kérdések nélkül játékosunk sem, akitől azt kérdeztük, miként értékeli az elmúlt időszakot, mit vár magától a következő szezonban és merre indul egy kis nyári kikapcsolódásra.
"Nagyon szeretem a MACot mint közösséget, ezen kívül pedig nagy bizonyítási lehetőség az számomra, hogy jövőre is a Tipsport Ligában játszhatok. Úgy gondolom, ennyi idősen ezen a szinten hokizni egyfajta kiváltság, ezért az, hogy kihozzam belőle a maximumot, a legkevesebb amit elvárhatok magamtól. Az előző szezonban tanultam a legtöbb újat egy idény alatt. Technikailag, fizikálisan és mentálisan egyaránt. Ezek mind nagyon fontos dolgok és a hasznomra fognak válni a jövőben. Ettől függetlenül személyesen nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, de épp ez az, ami motivált és motiválni is fog a nyári felkészülés alatt.
A következő szezonban a több játékidő kiharcolása a cél, visszatérni a góllövés útjára és hogy a lehető leghasznosabb legyek a csapat számára. A nyár folyamán hagyni fogok időt magamnak elszakadni a hokitól egy rövid időre, hazamegyek Csíkszeredába meglátogatni a családot, régi barátokat." Isten hozott, Szigeti Ákos!
Sok sikert kívánunk a 2019/2020 szezonra, nagyon jól skandálható, fülbemászó neved van, szívesen kiabáljuk minden gólnál a Szigeti Ákost, szóval hajrá, valósítsd meg az álmaidat!❤️

#tipsportliga #hajramac #macujbuda
Fotó: Pórszász Áron

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás