Isten hozott Terbócs István a MAC HKB Újbudában!
2020-05-26
Isten hozott Kreisz Brúnó a MAC HKB Újbudában!
2020-06-05

Isten hozott Pozsgai Tamás a MAC HKB Újbudában!

Csapatkapitányunkat senkinek nem kell bemutatnunk.
Velünk van indulásunk óta, mindig is egyik alapembere volt a Csapatnak, nagy örömmel jelentjük be, hogy mint mindig, most is számíthatunk rá!
Az idei szezonban is ugyanazt a megbízható védőmunkát hozta, amit már eddig is megszokhattunk tőle, a védelem állandóan változó összetételében Pozsi az állandóság alappillére volt.
Támadásban egy gólt és nyolc gólpasszt szerzett, amivel a védőink között a negyedik legeredményesebb volt. 48 mérkőzésen lépett jégre, ami a harmadik legtöbb volt a MAC védői között.
Vezetőedzőnket, Kangyal Balázst kérdeztük Pozsgai Tamásról.
"Hogyha nem edzői, hanem hátvéd szemmel kellene megnéznem azt, hogy a modern jégkorongban milyen hátvédeket rangsorolnak magasan, mi az ami egy igazi hátvédet meghatároz, akkor mindenki a pontokat nézi, azt, hogy előre hogy hokiznak, hány pontot lőnek. Kicsit ilyen csatár mutatókat is fel kell sorakoztatni a hátvéd kvalitások mellé.
Egy ilyen csapatba mint a mienk, szerintem kettő, de maximum három ilyen hátvéd elég a hatból.
Ugyanakkor, azok a fajta hátvédek, akikre tényleg, úgy mindig lehet számítani, na, az ilyenek egyre kisebb számban vannak jelen. Mit értek ez alatt? Ugyanúgy előre és hátra is használhatóak, jók a kapu előtti területeken, igazán megbízhatóak. Ha visszagondolunk arra, hogy mondjuk az elmúlt tíz évben nem volt olyan liga vagy válogatott esemény, ahol Pozsi ne megbízhatóan a legjobb formáját hozta volna, akkor talán mindenki érteni fogja azt, hogy mire gondolok. Persze voltak hullámok, de nem számottevőek és szinte észrevehetetlenek, mert Ő mindig abszolút az optimális teljesítmény közelében marad.
És ez a legnagyobb dolog egy hátvéd pályafutásában.
Ha valaki képes arra, hogy minden évben ugyanazon a szinten teljesítsen, függetlenül attól, hogy kivel játszik, ki van előtte, milyen ligában van, akkor az biztos kimagasló képességű védőjátékos. És Pozsi pont ilyen.
Ez az egyik, a hoki része.
A másik része pedig a megbízhatósága, ami tükrözi az emberi oldalát.
Mik azok a tulajdonságok amiket szeretne egy edző- legalábbis én- látni a csapatában? Valaki, aki olyasfajta kvalitásokkal rendelkezik a civil és magán életben is mint Ő, az egy óriási plusz pont a teljesítménytől függetlenül.
Szerintem nincs ma Magyarországon olyan edző, akinek Pozsgai Tamás ne kellene.
Ez a legnagyobb dicséret, amit el lehet mondani egy játékosról.
Függetlenül attól, hogy milyen liga, milyen csapat, szerintem a csapatok nagy részénél Ő biztos komoly játékidővel rendelkezne és minden edző örülne, ha egy ilyen sportember és játékos lenne a csapatában. Szeretném is megköszönni azt, hogy itt maradt és segít fejleszteni a fiatalokat. Ez a fajta játékstílus amit Ő képvisel, az egyik legnehezebben tanítható, a maga egyszerűségének a szépségeivel- hogy mindig jó döntéseket hozzon valaki-, mert ezeken a döntéseken múlik a modern jégkorong sikere. Lehet edzéseken sok mindent csinálni, lehet virtuózkodni, csinálhat valaki komoly trükköket, de amikor teljesíteni kell egyfolytában, ugyanazt a szintet kell hozni, akkor az nem olyan egyszerű. Sőt, nagyon kevesen képesek erre. Pozsi igen. És mi együtt vágunk bele a következő szezonba, aminek igazán örülök."
Természetesen a #14-es sem úszhatta meg anélkül, hogy el ne mondta volna, miért döntött a MAC HKB Újbuda mellett, mikor tudomásunk szerint voltak igen komoly megkeresései, ajánlatai.
"Személy szerint nekem élő szerződésem van a klubbal jövőre.
A vezetőkkel nagyon jó a kapcsolatom, így a megváltozott körülmények ellenére is közös nevezőn vagyunk, részemről nem változott semmi.
Kicsit ismerős a helyzet, öt éve egy hasonló szituációban, hasonló karakterű csapat kovácsolódott.
Remélem hasonlóan építkezünk most is és olyan sikereink is lesznek! Izgalmas idényünk lesz egy erős bajnokságban."
Mi csak annyit tudunk hozzátenni a Kangyal Balázs és a Pozsgai Tamás által elmondottakhoz, hogy ilyen érzés az, amikor elkezd kisütni a nap.
Csakis a legjobbakat kívánjuk Neked Pozsi, és nemcsak erre a szezonra!❤️
Itt leszünk mi is megbízhatóan, ahogy a legjobbtól tanultuk.
És szurkolunk, dobolunk, tapsolunk, dobáljuk a csokikat.😍🏒🥅

Hajrá MAC HKB Újbuda!
Fotó: Dömötör Csaba, Mudra László, Pórszász Áron

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás