Fehérvár AV - MAC Budapest
Fehérvár AV19–MAC Budapest döntő lesz vasárnap
2016-09-15
MAC
Kőkeményen fogok dolgozni minden egyes mérkőzésen
2016-09-15

Szombat délután 4 órakor kezdődik a MAC Budapest ötödik előszezonmeccse, az EBEL-es Grazcal mérkőzünk a döntőbe jutásért az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán Székesfehérváron. Majoross Gergely vezetőedző összeállította a keretet és a sorokat, illetve várakozásairól is nyilatkozott oldalunknak.

Ekképpen:

“A korong nélküli játékunk egészen jól áll, az Olimpija elleni meccsen ez a rész kimondottan jó volt. A koronggal viszont sokszor hoztunk rossz döntést, ami miatt többször bajba kerültünk, ezeket ki kell küszöbölnünk, hiszen a nálunk magasabb szinten játszó csapatok az ilyesmit meg szokták büntetni. Az sem az igazi még a koronggal, hogy nehezen építünk, de bízom benne, hogy ebben is sikerült előrelépnünk kedd óta. Megtisztelő, hogy részt vehetünk ezen a rangos tornán. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Gábor emlékét oly módon tudjuk életben tartani, hogy az ő normáinak megfelelően küzdünk.”

A kapusaink szokás szerint Bálizs Bence és Arany Gergely lesznek, és az első három védőpárunk sem változik: Mestyán István Ryan Ruikkával, Lakatos Levente Kovács Bronsonnal, Vokla Roland Pozsgai Tamással megy. A hetedik bekkünk szombaton Tóth Gergely lesz, vasárnap Jászai Dávid kerül a helyére.

A támadósorok így néznek majd ki a Graz ellen: Somogyi Balázs, Nagy Gergő, Terbócs István – Kovács Csaba, Nagy Krisztián, Könczei Áron – Bödök Bence, Jeff Jubinville, Winston Day Chief – Keresztury Erik, Roczanov Dezső, Tóth Richárd, Silló Arnold. Másnap a tervek szerint jégre lép Schmál Kristóf is.

A másik ágon a rendező Fehérvár AV19 a lengyel bajnok Cracoviával elődöntőzik szombat este 7 órától. Vasárnap délután 3-tól az első nap vesztesei mérkőznek egymással a 3. helyért, míg a fináléra 18 órától kerül sor az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A meccseket napijeggyel lehet megtekinteni – vagyis egy belépő két találkozót ér –, az ülő 3000, az álló 2000, a diák 1000 forintba kerül. A MAC-drukkereket ez várhatóan kevésbé érinti, de a már megváltott volános szezonbérletek érvényesek a tornára.

 
 
 
Fotó: Mudra László
 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás