…Még tartozunk egy Mogyi nyilatkozattal a tegnapi meccsről

MAC Újbuda – Fehérvár AV19: 3-2
2018-09-09
Beszéljünk még egy kicsit erről a Szuperkupáról
2018-09-12
Kedves szurkolóink, nem felejtettük el, hogy még tartozunk egy Mogyi nyilatkozattal a tegnapi meccsről. Csak ma ugye tótágast állt a világ, mint azt Terbi bemutatta, így kivételesen ma ezzel zárjuk és nem kezdjük a napot. 😋
Persze azért akad még néhány nagyon klassz fotó is a tarsolyunkban.😉
Többek közt Chris Bodóról, aki a meccs legjobbja lett a MAC Újbuda részéről, neki ezúton is újra gratulálunk!
Akkor lássuk, hogyan értékelte a Csapat tegnapi teljesítményét Majoross Mester:

" Jó iramban és jó felfogásban tudtunk játszani a meccs egészében, nyilván voltak dolgok amik kevésbé tetszettek, de azt hiszem, hogy a szeptember 9-i dátumhoz mérten jól teljesítettünk. Szinte minden tetszett abból amit láttam, a küzdőszellemünk és az ahogy beleálltunk ebbe a mérkőzésbe. Sok ilyen kihívás vár még ránk a szezonban, abban biztos vagyok. A kérdés az, hogy hogyan fogjuk megvalósítani tulajdonképpen minden héten háromszor, vagy többször- bizonyos heteken négyszer is kell játszani, ez nekünk, edzőknek is kihívás- , miként tudunk majd úgy játszani a jégidőkkel, hogy mindenkinek fenntartható legyen ez a fajta játék. Ez még a jövő kihívása, egyelőre azon vagyunk, hogy a tegnapi mérkőzés után tartsunk egy talán utolsó, fizikálisan nagyon nehéz munkanapot és utána pedig készen álljunk a 14-i kezdésre."

A mai nagyon nehéz fizikális edzés Kozák Attilának köszönhetően el sem maradhatott volna, megérdemelten pihennek egy napot a srácok holnap. Már aki. Mert Mogyi és Kevin, az egy szünnapjukon is hajnalban kelnek, majd hétkor(!) kisimult arccal, jókedvűen, energikusan, sármosan a Digisport Reggeli Startjában kezdik a napjukat.😊
Munkába indulás előtt még pont meg lehet nézni kedvenceinket, 7:00-7:15-ig lesznek élőben.

Hajrá MAC!

Fotó: Mudra László

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás