MAC Újbuda – Vienna Capitals: 1-3

Toki edző lesz nálunk!
2018-08-01
HK Nitra-MAC Újbuda : 9-3
2018-08-22
Nagyszerű iramban zajlott az idény első edzőmérkőzése a Tüskecsarnokban.
Bő öt percig kellett várni az első gólra, de sajnos nem mi lőttük, Hackl bal körből ellőtt szemfüles korongja utat talált Bálizs hálójába (0-1).
Kicsit később kiküldtek egy Capitals játékost két percre a bírók, de az előnyt nem sikerült gólra váltanunk.
Azonban még a harmad közepe előtt sikerült egyenlíteni!
Klempa kapott egy szép passzt amiből egy nagy lövést eresztett el, a kapus pedig tehetetlen volt (1-1).
Később újból emberelőnyhöz jutottunk, mégis a bécsieknek volt ordító helyzete: egy eladott korong után a vendég csatár egyedül bevihette a kapuig a korongot, de az addig remeklő Bálizs most is a helyén volt.
Fél perccel a vége előtt Fejes Nándit kiküldték, de mi jutottunk el egyszer emberhátrányból az ellenfél kapujáig.
A szezon hivatalos első harmadját jó iram, de néhol még kicsit fejetlen játék jellemezte.
A játék képe a másodikban sem változott sokat. Kicsit talán a Capitals volt az irányítóbb fél, de a MAC is felvette a kesztyűt és mindent beleadva védekeztünk ha kellett. Több nagyszerű blokkot is láthattunk védőinktől.
A támadásokat is sikerült vezetni persze, de a harmad végére mindkét kapu érintetlen maradt.
"Félidőben" kapuscsere volt a MACnál, debütált Rajna Miki, az addig fenomenálisan védő Bálizs Bence pedig tapsvihar közepette hagyta el a jeget.
Ami abszolút pozitívum, az az, hogy a fiataljaink egyáltalán nem voltak megilletődve, nagyon odatették magukat és nem csak lelkesen, de nagyon jól is játszottak. A harmadik hartmadot is végighajtották a srácok. Mindkét oldalon voltak helyzetek, aztán kapott egy emberelőnyt a Bécs, ebből viszont még kapuralövésig sem jutottak.
Bő hat perccel a vége előtt egy nagyon veszélyesen pattanó korong épphogy elkerülte Rajna kapuját, de két percre rá egy szinte ugyanolyan szituációból Hartl-ról már bepattogott a játékszer (1-2).
Az utolsó két percben emberelőnyből majdnem sikerült egyenlíteni, de a közeli lövés a kapuvas külső felét találta el.
A legvégén Rotter betalált az üres kapuba, mivel Rajnát lehoztuk az utolsó percre (1-3).
Nagyon jó kis meccset láthattunk, büszkék is vagyunk a mieinkre, mert az a lendület és tűz ami viszi a csapatot előre, már most érezhető volt, így méltán vagyunk boldogok attól amit ma este láttunk.
Külön dicséretet érdemelnek a fiatal játékosaink, akik minden megilletődés nélkül mentek neki a Capitals játékosoknak és hajtottak az utolsó percig.

Hajrá MAC!

Fotó: Mudra László

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás