MAC Budapest-Dunaújvárosi Acélbikák: 3-6

Fotó: Mudra László - MAC
Dunaújvárosi Acélbikák-MAC Budapest, 18:00
2018-02-02
1124_4(1)
Újpesti TE-MAC Budapest, 19:00
2018-02-04
Nagyon jól indult a mérkőzés a részünkről, bő fél perc után máris vezetést szereztünk Chris Bodó gólja révén. A gólpasszokat Wes Cunningham és Jared Brown jegyezték (1-0).
Innentől a fizikai hokié lett a főszerep, mindkét csapat brusztolós, kemény stílusban játszott.
Aztán a 10. percben Orbán is gólt lőtt, csak sajnos nem a mi Orbánunk. Azari és Becze gólpasszából egyenlített a DAB (1-1).
A második harmad annál rosszabbul indult. Két és fél perce ment a játékrész, mikor Silló üresen maradt a kapunk előtt és kegyetlenül bebombázta az elé kerülő korongot (1-2).
A harmadot ezután hazai fölény jellemezte, Bálizs Bence hatalmas bravúrokat mutatott be. A MAC néhány letámadásból próbált alkotni valamit, de Duschek állta a sarat és a kapu is mintha taszította volna a korong. Egyszerűen semmi sem akart összejönni.
Aztán az utolsó percben jött az újabb pofon: egy leindításnál Azari a kapu mögül szépen passzolt vissza és Novotny valami úton-módon el bírta lőni középről, a kapusunknak itt esélye sem volt (1-3).
A harmadikban aztán nem várt módon sikerült egyenlíteni. A harmad elején emberhátrányba kerültünk, amiből két gólt is sikerült szerezni! Előbb Jesse Dudás vágott egy nagy bombát, 50 másodpercre rá pedig Chris Bodó szerzett egy szép gólt Brance Orbán passzából (3-3)!
Sikerült ezután is tartani a nyomást a hazaiakon, de a védelmük összekapta magát. Később kiegyenlítődtek az erőviszonyok, mindkét csapat dolgozott ki helyzeteket.
Gól a 13. percben született, Becze bombájából újra vezetést szereztek az Acélbikák (3-4). A MAC kicsit megtorpant a góltól és ismét jött a pontatlan helyzetkihasználások időszaka.
Bő egy perccel a vége előtt aztán jött a kegyelemdöfés: egy szép emberelőnyös akció végén eldöntötték a meccset a hazaiak (3-5).
A legvégére még maradt egy üreskapus gól, amivel beállt a 6-3-as végeredmény.

Két nap múlva a Megyeri úton vár ránk egy újabb mérkőzés, az UTE ellen lépünk jégre vasárnap este. Egy hét múlva pénteken pedig hazai pályán fogadjuk az Acélbikákat. Nem szomorkodnánk, ha mindkettőt behúznák a srácok!

Hajrá MAC!

Fotó: Mudra László

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás