Jó reggelt kedves szurkolóink, itt is vagyunk a tegnapi mérkőzés értékelésével.

MAC Újbuda-Crvena Zvezda 8:0
2018-10-19
MAC Újbuda-Acroni Jesenice 3:4
2018-10-20
Jó reggelt kedves szurkolóink, itt is vagyunk a tegnapi mérkőzés értékelésével.
Majoross Gergelyt kérdeztük a tegnapi és a ma délután ránk váró összecsapásról.
" Az egész sorozatnak fontos célja az, hogy különböző országokban, különböző szintű bajnokságokban versenyző csapatok összemérhessék erejüket és így lehetősége nyíljon az alacsonyabb szintű bajnokságokban szereplő csapatoknak arra, hogy jobb csapatokkal is találkozhassanak. Azt hiszem, hogy ilyen szempontból az ellenfelünknek jó volt ez a mérkőzés, nekünk az volt a legfontosabb, hogy három pontot szerezzünk, lehetőség szerint mindenki játsszon és pozitív élménnyel kezdjük a tornát. Ez sikerült, így mindkét csapat boldog lehet a tegnapi mérkőzés után. Közben azt is tudjuk, hogy most két sokkal nehezebb kihívás előtt állunk, bár természetesen most egyelőre csak a Jesenice elleni mérkőzésig tekintünk előre. Most belőlük próbálunk felkészülni és ma délután a lehető legjobbunkat nyújtani."
Közben a tegnap beérkezett szurkolói képekből is válogattunk, köszönjük Paskó Csabinak és Toronynak a képi anyagot.

Hajrá MAC!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás