Garát Zsombor a MAC Budapestnél folytatja pályafutását!

scott0
Örömmel jelentjük be, hogy a MAC Budapest új hátvédje: Scott Macaulay!
2017-07-06
d1(1)
Molnár Dávid a MAC Budapest játékosaként folytatja pályafutását!
2017-07-12
Remek hírrel indítjuk a hetet, két éves tengerentúli kitérő után újra sorainkban tudhatjuk nagyszerű adottságokkal bíró válogatott játékosunkat! Ezúttal a felnőtt csapatban számít rá a szakmai stáb, vezetőedzőnk, Majoross Gergely elmondása szerint: „Gyerekkora óta nálunk játszik, ezért külön öröm, hogy amerikai tapasztalatszerzés után újra nálunk fog jégkorongozni. Kevés a tapasztalata a felnőttek között, de mivel jók a képességei és jól tanítható, biztos vagyok benne, hogy helyt fog tudni állni. Egy nagyon megbízható, sokoldalú védő fog válni belőle az évek során.”

Unalmasnak éppen nem mondható az elmúlt két éve, a 2015/2016-os szezonját a Seacoast Prepben kezdte, ahol 48 pontot szerzett védő létére 58 mérkőzésen. Az ottani bajnokság korábban ért véget mint a mienk, így hazajött és a MAC U20 csapatával magyar bajnokságot nyert. Ezt követően benne volt az oroszországi A-csoportos világbajnokságra utazó felnőtt keretben, legfiatalabb játékosként, hiszen éppen csak betöltötte a 18 évét!
A tavalyi szezon egyik szenzációja volt Zsombi NAHL draftja, ugyanis az Austin Bruins csapott le első körben a játékjogára.
Erről is kérdeztük és persze arról, hogy miért pont a MAC? Nagyon intelligens, őszinte válaszokat kaptunk tőle:
„A tavalyi szezonom nehézkes volt. Nehezen indult és talán még nehezebben folytatódott. Elég rossz volt a viszonyom az edzővel és ez rányomta a bélyegét az egész évemre. De ami a legfontosabb, és aminek örülök az az, hogy magyar színekben sikerült az U20-al feljutni és a szezon végén újra beverekedni magam a felnőttek közé. Az első pillanattól kezdve nagyon vonzott a MAC felnőtt csapata és már az elmúlt két évben is nagyon erősen gondolkodtam azon, hogy esetleg hazajöjjek. De fiatalon egyszerűbb külföldön lenni és meg szerettem volna nézni, mit tudok kihozni magamból az óceán túloldalán.”
Az is érdekelt milyennek látja a csapatot, milyen közös célokban gondolkodik és várja már a szezonkezdést?
„Azt gondolom, hogy a MAC egy nagyon jó csapat és kétségtelen tény, hogy a jó úton halad a fejlődés irányába, de vannak még üres helyek a díjaknak fenntartott vitrinben. Ezeket szeretném, ha sikerülne idén megszereznünk.
A szezonkezdet nekünk, hokisoknak, tulajdonképpen ünnep! Természetesen, alig várom a kezdést! A nyári edzések és az alapozás hihetetlenül fontosak, de ebben az időszakban nem kérdés, hogy az élvezeti faktor kicsit alább marad. Az első éles meccs izgalma,na, az semmihez sem fogható! :)"
Elmondása szerint a nyár lazulós részén már túl vannak a barátnőjével, aki elutazik hosszabb időre, így igyekeztek minél több minőségi időt együtt tölteni. Maradnak a napi edzések és a barátok, akikkel csakúgy mint eddig, sok vidám percet fognak a szorgos hétköznapokba becsempészni. :)

Isten hozott, Garát Zsombor!

Sikeres első felnőtt szezont kívánunk Neked, mi nagyon szeretjük azokat a védőket akik gólokkal is meg tudnak lepni minket, sőt! :) Találd meg a helyed, illeszkedj be, mutasd meg mit tudsz és érezd jól magad a felnőtt csapatban!

Hajrá, MAC!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás