MAC Újbuda-HKM Zvolen 2:3
2018-11-05
Fontos információ: 2 időpont változás
2018-11-06
Összes

Ezúttal egy nem túl vidám hírrel jelentkezünk

Kedves szurkolóink! A november 3-i Schiller Vasas elleni meccsen megsérült az utánpótlásban jeleskedő csatárunk, Molnár Bálint. Soha nem jön jól semmilyen sérülés, az övé ráadásul nagyon rosszul is végződhetett volna. Öröm az ürömben, hogy ezúttal nem így történt.

Mint azt Kangyal Balázs vezetőedző elmondta, Bálint szólóban kiugrott két hátvéd között és teljes sebességgel a kapura tört, mikor ebben akadályozni próbálták az ellenfél játékosai. Ekkor esett el az alapvonal magasságában és vágódott gerinccel a palánknak. Eltört az egyik csigolyája, elmozdult további öt, de nagyon lelkiismeretes és hozzáértő orvosi stáb műtötte meg még aznap éjszaka, így bár 2-3 hónapot mondanak a teljes gyógyulásra, de utána folytathatja a jégkorongot. Közben kiderült az is, hogy Kangyal Balázs és Majoross Gergely arról szakmázott már egy ideje, hogy kipróbálnák Bálintot a felnőtt csapatban. Nagyon tehetséges, technikás csatár, Balázs szerint több mint 180 centi és masszív, helyén van a szíve, stabil válogatott kerettagról beszélünk. Nem ismeretlen a neve a hokiban már jó ideje.

A felnőtt Csapat és a stáb- nem utolsósorban a menedzsment- nevében, minél gyorsabb és mindenféle komplikációtól mentes gyógyulást kívánunk Molnár Bálintnak! Reméljük egy kis mosolyt sikerül az arcára csalni a Csapat által aláírt és beküldött mezzel. Csak annyit üzenünk még, hogy nagyon reméljük, még ebben a szezonban be fog mutatkozni a Tipsport ligában. Kangyal Balázs szerint ez a srác nem ismer lehetetlent, úgyhogy...😊 Hajrá Bálint, hajrá MAC! ❤️🏒🏆

És szigorúan csak lábjegyzetként: egyik tulajdonosunké lett volna ez a Halloween mez, örült neki mint egy kisgyerek. Majd körülbelül két perc múlva már azon gondolkozott, vajon mennyire fog haragudni rá vezetőedzőnk, ha a meccs után aláírásra kéri meg a játékosokat.❤️

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás